2013. január 5., szombat

Emberi test kívülről-belülről

Most kérem minden biológus és biológia tanár csukja be a szemét (a szörnyülködések elkerülése végett), mert amit mutatni fogok valószínűleg egyetlen tudományos kritériumnak sem felel meg. Jelzem nem is annak szántuk, csupán egy 6 éves gyerek számára próbáltuk kézzel foghatóvá tenni a csodálatos emberi test működését. A munka még nincs késznek nyilvánítva, sok apróságnak a modellezése várat magára, úgymint a fül, szem, orr, száj és a vér, valamint az izmok.És igen hiányzik még a máj, a vesék és a belek is. Lassan haladunk, mert közben beszélgetünk róla, hogy melyik szervünk milyen és mire használjuk. Olvasgatunk is hozzá (pl.: kedvenc sorozatunk a Mi? Micsoda? - junior: Az emberi test)és együtt igyekszünk kitalálni, hogy melyik testrészünket mivel modellezhetnénk.





Az agy esetében egyértelmű volt a fürdőszivacs felhasználása, az ereket piros és kék fonallal mintáztuk. A szív szintén piros mosogatószivacsból készült, de beborítottuk bíbor filccel. Amikor arról beszélgettünk, hogy a szívünk a testünk motorja és hogyan pumpálja a vérünket, akkor a szivacs megoldás nagyon jónak bizonyult, mert ahogy a gyerek tenyere benyomta a szivacsot, majd felengedte az a lüktetést kiválóan szimbolizálta. A tüdő pukkanós nejlonból készült, a kis buborékok a tüdőhólyagocskákat helyettesítették.





Miután ez egy kisfiú modell, így természetesen a nemi szerv sem maradhatott ki az ábrázolásból. Na ott volt némi vita a felhasználható anyagok körül. Pályázott a vattapamacs, a pille cukor, a heregolyó szerepére, de végül 2 apró karácsonyfadísz lehetett a kitüntetett. A gyermek, akivel folyt az ötletelés csak annyit mondott, amikor felhelyeztük a gömböket:- na ez már durva, mire megkérdeztem - és a pille cukor? Végül a díszeknél maradtunk:-)))

A csontocskákat fülpucoló pálcikákkal helyettesítettük. 



Sok munka van még vele,  de ha készen lesz biztosan többet fog tudni arról, hogyan is működik a teste. S mind e közben, bevallom nagyon jól mulattunk!






Nincsenek megjegyzések: