2012. április 10., kedd

Hulladékból játék vár - újrahasznosítás otthon

Újrahasznosítás hónapja van az óvodában. Ebből az alkalomból minden héten más újrahasznosítható dolgokkal és természetesen a belőlük készíthető új tárgyakkal ismerkedhetnek meg a gyerekek. Különböző előadók mesélnek a hulladékfajtákról a veszélyességükről és a felhasználhatóságukról. A hetek tematikája: papír, fém, műanyag, egyéb hulladék. A témához csatlakozik egy kiállítás, olyan tárgyakból, amit a szülők és gyerekek otthon készítenek a háztartásban már feleslegessé és kidobásra váró lim-lomból. Kicsit mosolyogtam mikor a kiírást elolvastam, mert láttam magam előtt a képet, amint számtalan szülő kap a fejéhez, hogy úristen mit is készítsen hirtelenjében. Míg nekünk igencsak kényelmes dolgunk van, mert számtalan játék, tárgy készült az elmúlt időszakban. Talán azért, mert gyűjtögető típus vagyok, aki szívesen eltesz egy törött karórát, egy befőttes fedelet, mécses talpat stb. Örülök, hogy mindenben látok valamit, valami mást, mint ami. Valami olyat, ami lehetne! És annak még inkább örülök, hogy a gyerek is egyre gyakrabban mondja:- Anya ezt tegyük el, még biztos jó lesz valamire! Vagy máris kész ötlettel áll elő. Gondoltam bemutatok párat a "szemétből" készült, új életre kelt dolgokból. Ma egy várat hoztam, lovagokkal.

A vár tejes és üdítős dobozokból készült.

A kapu nyitható. WC papír gurigából, saslik és fagylaltos pálcából lett kialakítva. 

A tornyokat papírtörlő gurigából alakítottuk ki. Sniccerrel vágtam ki az előre megrajzolt ablakokat, majd a szélét fekete alkoholos filccel kontúroztam, díszítettem (az összes többi ablak is hasonlóan alakult). Amikor ez készült nem volt otthon papír csipkém, úgyhogy az valódi csipke függöny:-)))A baglyocska egy madaras kartonból lett kivágva.

  A torony tetejét színes kartonból, a zászlókat arany csomagolóból, csipke díszből és fogpiszkálóból készítettük. 

A vár belseje.

Az oldala.

 A háta. Az ablakokra belülről sütőpapírt ragasztottunk.

Na és a lovagok, mert egy várba azok is kellenek.

Ezekkel azért bajlódtam elég sokat. A testük tojástartóból, a fejük hungarocel golyóból készült. Az egyik páncélja, a zászlónál már használt arany csomagolópapír, a másiké alufólia. A címereket kinyomtattam és ragasztottuk. A kezük zsenília drót.A legtöbbet a fejfedőn gondolkodtam. Végül félbevágott, már kiégett mécses adta a megoldást. Az egyiket arany körömlakkal is bevontam, hogy harmonizáljon a páncéljához.A kardoknak fogpiszkálót vontam be.

Finomítani persze lenne még mit rajta:-)))Ragasztónak én használtam vegyesen:ragasztópisztolyt,pillanatragasztót,hobbi ragasztót.

Folyamatosan bővítjük. A legközelebbi terv: ló és ostromtorony a lovagoknak:-))))

 

4 megjegyzés:

Katalin írta...

na ez aztán húú, meg ha
oltári hatalmas
nekem nagyon nagyon nagyon tetszik

sucika írta...

Nagyon tetszik. :)

gloria írta...

Éva, ez egy remekmű!!!
Nagyon ügyes kezű vagy.

Puszi
Glória

Apróságok írta...

Köszönöm Szépen Mindenkinek!Örülök, hogy tetszik!