2011. május 9., hétfő

Mosolyalbum


Ezt mondják, akik ismerik a fiamat. Mosolyalbum. Mosolyog, ha tetszik neki valami, ha jól érzi magát, ha játszik, ha eszik, ha alszik:-) sőt, mosolyog zavarában, szégyenében, idegességében. Most már elég nagyocska, hogy megértse a tréfát, a nyelvi humort és bizony nemcsak jókat derül ezeken, de maga is próbál aktív részese, kitalálója lenni. (Bár azt még tanulgatnunk kell, hogy a vicc addig jó, amíg a másik is nevet rajta. Ha bántok, megsértek, fájdalmat okozok vele, akkor már nem nevezhető tréfának. De ezt a kor és tapasztalat meghozza.) Mindig jókedvű és mosolygós. Ilyen volt akkor is, amikor megszületett és ilyen ma is majdnem ötévesen. Eleinte kicsit csodálkoztam, hogy miért olyan furcsa, megjegyezni való, ha egy kisgyerek ilyen. Nekem természetes volt és úgy gondoltam a természetnek az a rendje, ha egy gyerek mosolyog. Mert mi más dolga lenne a világon, ha nem az önfeledt gyermeki kacagás? Aztán megismertem más családokat és más gyerekeket, akikkel elég rendszeresen találkozgattunk. Hirtelen jött a felismerés, tényleg nem minden gyerek mosolyog. Vannak, akik a nap nagy részében szomorúak, sírósak, durcásak, dühösek. Persze nálunk is vannak nehezebb percek. Komoly eszmefuttatás az alagútépítés rejtelmeiről, szomorúság, mert nem sikerült szépre a szőlő levele, és könnycseppek a lehorzsolt térd miatt. De ezek hamar elmúló pillanatok. Az alagútépítést átbeszéljük, szőlőt, lehet újat rajzolni, és két puszi a térdre egy vidám ragtapasz és a világ újra kigömbölyödik. Nem tudtam megfejteni a titkot, miért lesz az egyik gyerek ilyen a másik olyan, de az biztos, hogy mióta Ő megérkezett közénk, azóta nekem is állandóan mosolyoghatnékom van. Talán az én örömem tükröződik benne…talán csak szerencsés vagyok.  


Nyuszis ünnep

A Húsvét nálunk már korán elkezdődött. Pénteken nekivágtunk a Bükknek, hogy az unokatestvérekkel várjuk a nyuszit. Mikor megérkeztünk nagyon meglepődtünk, mert leszerveztek egy kisvasutas csillagnézést a rokonok, ami izgalmasnak ígérkezett. Fél tízkor a fiúk már zötykölődtek is fel a közeli sík terepre, ahol sokan gyülekeztek a távcsövekkel tűzdelt téren. Rövid csillagászati ismeretterjesztő után következett az „égiek” közeli vizsgálata. Másfél óra múlva élményekkel telve érkeztek haza gyalogosan az erdőn keresztül fejlámpákkal kibiztosítva. És igen látták a Szaturnuszt és annak gyűrűit, a Göncöl szekeret, a Sark csillagot közelről. Ahogy a kisebbik férfiú fogalmazott szinte meg lehetett érinteni őket. És persze legalább olyan élmény volt számára az éjszakai bóklászás az erdőben és a szegény kóbor kutyus, aki a házig kísérte őket. Szombaton és vasárnap folytatódott a lázas várakozás. Sikerült a kert különböző részeiben apró csoki tojásokat eldugni, amiket rendre meg is leltek az unokatestvérekkel. Így folyamatosan „derékszögben” jártak a nyuszik nyomait lesve. A répafogyasztásunk pedig igencsak megnövekedett, és nem tudni ki segített kinek. A nyuszi a gyerekeknek vagy ők az állatkának.Kicsit sajnáltam a nyuszit, mert kisfiam lévén nem a babusgatás állt a fő helyen, hanem a versenyfutás és közös magasugrás. Becsületére legyen mondva a nyúl határtalan türelemmel viselte a megpróbáltatásokat. Hétfőn reggel nagy locsolkodásra ébredtünk. A fiúk rendre minden nőnemű lényt megöntöztek, amiért egy kosárnyi édességet gyűjtöttek be. A versmondásban a legkisebbem jeleskedett. Két aranyos verset is mondott és minden alkalommal izgult, hogy a lányok vajon mit szólnak hozzá, tetszik-e nekik. Tetszett:-))) Délután a sógorom kirándulni vitte őt, amíg a nyuszi elrejtette a meglepetéseket. A közeli forráshoz mentek és kitisztítottak egy patakrészt, amit a vihar megrongált. Nagy élmény volt számára, hogy segített a természetnek regenerálódni. Büszkén cipelte az „ölnyi fahasábot”az esti tábortűzhöz. Csak azért szomorkodott, hogy a nyuszi pont akkor járt itt, amikor neki fontos dolga volt. Azért az ajándékok persze vigaszt jelentettek:-))))