2011. február 23., szerda

Winnetou a XXI. században

Amikor még ötleteztünk a farsanggal kapcsolatban szomorúan vettem tudomásul, hogy hiába szárnyal a kreativitásom a jobbnál jobb jelmezek között, ha a gyermek csak az aktuális mesehősökben képes gondolkodni, még úgyis, hogy nem nézzük ezeket a filmeket, de sokat járunk gyerekközösségbe, ahol óhatatlanul magába szívja az aktuális divatirányzatokat. Végül nem kis munkával és találékonysággal (jó egy picit a Minimax két sorozata: Inami, Yakari is segített) sikerült lebeszélnem Batman, Spiderman, Starwars, Ben10 stb. figuráiról. Azért persze maradtunk valami „harcosnál”, hiszen fiú a lelkem:-) Így lettünk indiánok. Azok közül is a leghíresebb: a Winnetou! Anya pedig kapva kapott az alkalmon, hogyha már indián lázban égünk, akkor minél több ismeretet szerezzen a gyermek ebben a témakörben. Ráhangolódás címén készítettünk tipit (indián sátrat), tollas fejpántot, apával íjat és nyílvesszőket + tegezt. Sokszor átlapoztuk apa könyvét, amit még Amerikából hozott és gyönyörű illusztrációkkal mesél az indiánok életéről (és nem mellesleg apa tett egy felelőtlen:-) ígéretet a kisfiának, hogy majd elviszi egy igazi indián rezervátumba). Térképen végigkísértük a felfedezők útvonalát. Mire elérkezett a farsang napja rengeteg információval lett gazdagabb gyermekünk ebben a témakörben, kezdve Kolombusz Kristóffal és befejezve a békepipa szakszerű használatával. Örültem, hogy kicsit érti és érzi azt, akinek a helyébe lépett pár órára. És örültem annak is, hogy mesélhettem neki, mennyire szerettem indiánost játszani gyerekkoromban. Amikor a fotózás után, ott hagytam az óvodában, hazafelé sétálva azon gondolkodtam vajon jól tettem-e, hogy nem csupán ráadtam egy menő kölcsönzős jelmezt és belöktem a zenés-táncos kavalkádba, hanem igyekeztem valamit hozzátenni? Miből is? Talán leginkább magamból…Aztán eszembe jutott a kiscsoportos farsang, ahol búvár volt és ezért előtte a búvárok életét tanulmányoztuk behatóan:-) Mosolyogni támadt kedvem és mire hazaértem átjárt a jóleső nyugalom. Igen jó ez így, mert mi ilyenek vagyunk!






                                                                                                                  

2011. február 18., péntek

Kicsi, gyors és rémesen finom!

A fiam beszaladt a konyhába és velősen közölte: kicsi legyen és rémesen finom! Már viharzott is volna tovább a dolgára, de még odavetette: és gyorsan mami, mert éhen halok! Mosolyt csalt az őszinte gyermeki mohóság az arcomra. Kinéztem az utcára, a szürkeségbe burkolózó házakra, a fagyottan álldogáló járművekre, szemem követte a didergéstől kergetett emberek útvonalát. Most valami meleg, puha, édes kellene…És akkor eszembe jutott barátnőm sokszor ajánlgatott fánkja. Legutóbb azzal várt minket a forralt boros, beszélgetős délutánra. Meglátni (vagyis megízlelni) és megszeretni egy pillanat műve volt (főleg miután pár perc alatt elkészült vele). Így most kielégítve apróságom óhaját újra tapsoltam, az ízletes süteményt.
Lehet kínálni reggeli helyett (annyi idő elkészíteni, mint egy tojásrántottát), laktató első fogás után az ebédhez, uzsonnára forralt bor (gyerekeknek tea, kakaó, forró csoki) mellé.
2 dl kefir, 1 tojás, 20 dkg liszt, 2 ek cukor, 1 kk sütőpor, 1 vaniliáscukor. Az összetevőket jól kikeverjük. A sűrű masszát olajba mártogatott evőkanállal forró olajba adagoljuk. Forgatva arany barnára sütjük. (Miután a fánkok felemelkedtek az olaj felszínére, én lehalkítottam a tüzet. Ha jól eltalálod a sütési hőfokot, maguktól forgolódnak az olajban. Időnként újra feltekertem a gázt.)Papíron lecsöpögtetni, aztán megporcukrozhatjuk vagy cukrozott dióba (fahéjba) is lehet forgatni. Mi különböző lekvárokkal fogyasztottuk. Szerintem ez az adag nagyon kevés, hárman dupla adagot meg bírtunk enni. (Én a dupla, tripla adaghoz sem szoktam 2 ek cukornál többet tenni.) S még egy kis boszorkányság:-) Párom édesanyja a fánkok mellé mindig tejszínhabot tálalt fel, amelybe pár kanál barack vagy eperlekvárt kevert (és azzal verte készre). Majd ebbe mártogattuk a fánkokat. 




2011. február 13., vasárnap

Egy tél végi hét Vízcseppmesterrel...

Álmos, tél végi hét, bezárva a négy fal közé. Érzi ő is, érzem én is. Valamit tenni kellene, valamit csinálni, de sürgősen, ha már nem rohanhatunk neki a hideg februári napnak. Ha már nem haraphatjuk nyakon a kutyaütő telet, nem kergethetjük szanaszét a délelőtti ködöt. Tétován botorkálunk forró teás bögrével kezünkben, hátha lépteink felgyorsítják a perceket. Előkerülnek a festékek, ollók, ragasztó, színes papír és lassan belesüppedünk az alkotás csodálatos, mindent feledtető világába. Lassan értelmet kapnak az ólmos percek, a fáradt tekintetekben kíváncsiság csillan. És elindul valami…Nevetés hangja száll az asztal fölött, feledésbe merülni látszik a borongós reggeli eszmélés. És kihozzuk a legjobbat a percekből, amire csak tehetségünkből telik. Készülnek a maszkok, álarcok, vidám „pofák”. Először még egyszerű, hiszen a képzelet és a valóság találkozik egy vékony tengelyen és a nyuszi, napocska, mackó hamar alakot ölt az alkatrészek halmazából. Aztán jönnek a nehezebb feladványok: batman, kalóz, spiderman, amelyek egyre mélyebb ráncokat rajzolnak a homlokomra(vajon, hogyan nyerhetek csatát egy hollywood-i designal szemben?)Az utolsó kérésnél majdnem feladom (de aztán mégsem): - anya Vízcseppmestert szeretnék! És rám néz kicsit félrehajtott fejjel, alulról pislogva, azzal az átható kék szemeivel és lágyan hozzáteszi:-Légyszíves! Lehet ennek ellenállni…csak tudnám ki az vagy mi az? De azért vagyok én az anyuka, hogy megoldjam- gondolom én, és valószínűleg pont erre gondol ő is, amikor meghitt bizalommal simítja végig a karom. A következő fél óra mókásan telik. Indul a gyermek kikérdezésével, aki mint kiderül, csak körvonalaiban tudja elmondani ki is ez a figura (leginkább arra emlékszik vele kapcsolatban, hogy kék:-), mert nem nézzük azt a mesét, amiben fellelhető lenne. Sebaj, elő egy minimaxos újság, hátha…de csak hátulról látszik a mester, és valóban kék:-) Végül a mindig kéznél levő internet segít. Megszületik Vízcseppmester az ebédlőasztalon. A gyerek ragyog, és anya is ragyog. Ennek örömére kiutal egy bónusz adag cappucinót magának. Végre felszakad a köd, a bágyadt napsugár bekúszik a függöny résein és sárgászöldre festi az ebédlőasztalt. A capuccinóból keserédes illat kúszik a konyha felett, amikor megjelenik az ajtóban a gyermek kócos feje. –Anya, légyszi, a Tűzmestert is! :-)    





   

2011. február 3., csütörtök

Meghökkentő hálótársak

A gyerekek csodálkozásra késztetnek minket „okos fölnőtteket”. Az egész lényük, működésük kész rejtély:-)) Ma este elgondolkodtam egy megmagyarázhatatlan jelenségen, mármint legalábbis számunkra megmagyarázhatatlan, mert persze a gyerek pontosan tudja a miértekre a választ. Történetesen, miért kell az állandó hálótársakon kívül (ami nálunk az alábbi egyedekből áll: Nyunyiga, Boribon, Kisvakond, Kippkopp+ Mézike, Hóbuci (ezek mackók) +Muffin, Hamish, Trudi (ezek kutyák) mellé még egy Anne nevű nyúl, egy gyümölcsevő denevér + 1 üveggolyó, 1 levelibéka, 1 ujj gördeszka az alváshoz? De feltűnik néha a paplan alatt néhány mighty beans, kis motor, színváltós kocsi, cipelő cica (Berg Judit után szabadon), műanyag fényképezőgép, dinoszaurusz. Persze ez még talán nem is annyira meglepő, hiszen a fenti tárgyak a mindennapi játék elemei, ám lapulnak teljesen meghökkentő képződmények is a párna alatt. Egy kép, amit korábban rajzoltam neki, csipesz, konzervnyitó, kő, baba zokni, szájkrém, kínai evőpálca:-)) A kis gyűjtögető!…mert ugye sohase lehet tudni mi történik az éjszaka folyamán, amikor hirtelen szükségünk támad a fenti tárgyakra:-))