2011. január 26., szerda

Világok harca

Építeni jó dolog! Jó, mert egy újat alkotni a két kezünkkel csodálatos érzés. Mert jobb esetben azt építhetünk, amit akarunk! Amikor túl vagyunk az első három éven, a gyermek már nemcsak rombolni szeret, hanem ráérez az alkotás örömére, és ha ideje korán nem öljük ki belőle ezt a vágyat, talán attitűdjévé válik az alkotás, a részekből egészet létrehozni, magával ragadó érzése. Építeni jó dolog, mert közben sohasem volt és lesz világokat álmodhatunk! Miközben szárnyal a fantáziánk rengeteg tapasztalattal leszünk gazdagabbak. Olyan tapasztalatokkal, amelyeket egész életünkben kamatoztathatunk.
Az építkezéshez három dolog elengedhetetlen: hely, építőanyag, építőmester. Nálunk adott mindegyik paraméter. Először a megablocks kockák költöztek be, aztán a virág alakú korongépítő, őt követte a duplo, aztán a fakockák vették át a terepet, végül egy bőrönd tüskeépítő és a lego. És építünk: reggel ovi előtt, délben ovi után, délután pihenés képen, este lefekvés előtt.  Hétvégén pedig ébredéstől, szempilla csukódásig. Ha már minden beépült, jöhetnek a párnák, takarók vagy wc papír gurigák és faágak, tobozok, kövek. Itt egy vár áll, ott egy autómosó, amott egy űrközpont, a sarokban sátorba költözik a mackó család, kalózhajó lendül támadásba a polcon. Ezek a világok néha harcba is szállnak egymással. A várból katonák lövöldöznek az űrhajóra. A kalózhajó megtámadja a sátorban piknikkelő mackókat és akkor még nem is szóltunk a kanapén, párnákból emelt tűzhányóról, ami pont ekkor tör ki és sodorja mindezeket az óceánba. De semmi baj, mert máris érkezik a legókból emelt óceánjáró, ami természetesen mentőhajó is egyben és azonnal kimenti a kalózokat, katonákat, mackókat. A világok harcában az a legjobb, hogy mindig győz a jó, hogy soha senki sem hal meg (igaziból:-) és soha senkinek sem fáj semmi. És mi rendületlenül kerülgetjük, a felépült világokat. Kerülgetjük a gyerekszobában, az ebédlőben, a nappaliban és néha a legelképzelhetetlenebb helyeken is. De nem bánjuk, hiszen néha engedélyt kapunk, hogy mi is segíthetünk ezeket a világokat létrehozni. És akkor bizony nagyon jó! Jó lehuppanni a szőnyegre és rakosgatni a kockákat, nyomkodni a legókat, tűzködni a tüskéket…Még akkor is, ha mi már csak segédek, másodhegedűsök lehetünk. A gyermeki fantázia sokkal intenzívebb, mint a felnőtteké. Ők három boros dugóba, egy üveggolyóba és négy hurkapálcába is bele tudnak képzelni egy futballstadiont. Egyszerre elszomorodom és önt el a nyugalom, amikor végignézek a gyermek keze által teremtett világon. Elszomorodom, mert rájövök, hogy végzetesen felnőttem. Felnőttem és gúzsba kötnek a felnőttségem láncai. Én már soha sem fogok világokat látni pár színes kockában. Ugyanakkor megnyugtató, hogy az ő világából még akármi is lehet. És bár ezek a világok nagyon mások és néha harcba is szállnak, mégis sok közös van bennük. Mindegyik hordozza magában a lehetőséget: egy jobb, színesebb, élhetőbb és békésebb világra. Amit, talán pont ez a szőke, kék szemű kis „építész” fog megteremteni!  

 

2011. január 24., hétfő

Bodza Anyó gondoskodik


Előadás volt az oviban. Szeretni való történet Kisvakondról (Zdenek Miler), aki meg akarta gyógyítani barátját, az egérkét. E nemes célból pedig felkerekedett és bejárta a világot, hogy kamillavirágot szerezzen a gyógyításhoz.  A gyermek emlékezett, arra; ami nekem már rég a feledés homályába veszett. Egy náthás téli estére, amikor takaró alatt kellett inhalálnia.  Kamillavirágból, bodzából és mentából főzött tea fölött vette a mély levegőket, fején puha takaróval és szenvedett. Nem kicsit. Átéreztem a helyzetét, hiszen élénken élt a kép a fejemben arról a kislányról, aki könnyek között toporzékolt, amikor ugyanilyen módon próbálták kikergetni testéből azt a fránya meghűlést. Valamivel a kanna felett kellett tartani a gyermeket, így kelt életre Bodza Anyóka, aki, mint tudjuk, bent lakik a kannában, és ha nagyon erősen nézzük a teafüvet, akkor kilép, hogy mesét mondjon. Andersen csodálatos meséjének csak a címe jutott eszembe, de ha már belekezdtem a történetbe, hát folytattam. Nem tudnám felidézni, miről is szövődött a mese fonala, de róla szólt; arról a kis szenvedő, szőke fürtös fejecskéről a takaró alatt.
A Magyar Értelmező Kéziszótár így ír a gondoskodás szó jelentéséről = eltart, ellát, istápol, segít, gyámolít, támogat, gondoz, gondját viseli, gondja van valakire, ápol, táplál, törődik valakivel, felkarol, pártfogol, szemmel tart, foglalkozik valakivel…Gondoskodni sokféleképpen lehet, de csak egyféleképpen érdemes. Szívvel és lélekkel. Különben, csak rideg, kötelességtudat és a fenti lexikonszerű meghatározás marad.
Vannak gyerekek, akiknek a legjobb ételek jutnak, de soha egy Neked sütöm sütemény. Akiknek drága ruháik vannak, de soha egy Neked varrtam jelmez. Akiknek a legújabb játékok hevernek a szobában, de soha egy Neked rajzoltam, építettem, barkácsoltam figyelmesség vagy kuporodjunk össze a szőnyegen együtt lét nem adatik meg. Akik a legkiválóbb iskolába járnak, de soha egy „anyaszendvics”, egy gondosan elrejtett meglepetés nem jár az uzsonnához, akikkel nem örülnek együtt, a füzet szélén ragyogó csillag miatt. Akiknek megszámolhatatlan könyvük van, de nincs, aki oda üljön az ágyuk mellé mesélni, meghallgassa és megvigasztalja őket. Nincs egy történet, ami róluk szólna. Ezek a gyerekek bár mindenük megvan: szomorúak, magányosak és folyton dideregnek. Mert bár „gondoskodnak” róluk, a melegség mégis hiányzik a „nagy gondoskodásból”. Hiányzik az a vékony pókhálószerű fonal, amelyet az emlékezés sző nap, mint nap, hosszú évek alatt. Emlékezés az apróságokra, az érintésekre, a kicsi titkokra, Bodza Anyóra, a csak Neked dolgokra. Egészen addig, amíg a vékony pókhálóból vastag és erős, elszakíthatatlan kötél sodródik. 



2011. január 20., csütörtök

Varázsüveg


Alig vártam, hogy megszólaljon. Hogy azt mondja: mama szeretlek! Lehessen beszélgetni, vitatkozni, meséljen arról, ami vele történt, milyen boldogság vagy bánat érte, mik a vágyai, álmai. Aztán végre megtört a csend. Azóta beszél, mit beszél: csacsog, felesel, érvel, dühösködik, cseveg, megmond, fantáziál, szembeszáll, kritizál... És én próbálok, jó hallgató közönség lenni. Néha nehéz. Fáradtan egy igent, vagy nemet kinyögve lankadatlan figyelemmel lenni. Lelkesedni egy szürke kőért vagy megmagyarázni miért nem lehet megérinteni a csillagokat. Belül mosolygok. Egy hosszú körmondat közben arra gondolok: kellene egy varázsüveg! Összegyűjteném a falak között pattogó hangfoszlányait és eltenném azokra a napokra, amikor elmegy. Mert bizonyosan bekövetkezik majd az a nap, amikor becsukódik mögötte az ajtó. És tudom nagyon fog fájni a csend, amit maga után hagy. Akkor jó lenne kinyitni a varázsüvegem és szabadjára engedni a hangjait. Önző módon, újra- és újra hallgatnék mindent...


2011. január 19., szerda

Nyunyiga

Nyunyiga. Avagy máshol: Rongyi, Rágcsa, Szopifül. Bizonyára mindenki ismeri, de aki nem, annak a kedvéért álljon itt, egy kis ismertető, ama valamiről… Nálunk éppen öten vannak, a többpetéjű ikertestvérek. Főbb vonalakban persze rendkívüli hasonlóságot mutatnak. Mindegyik puha, pont olyan odabújni, ölelgetni való. Mindegyiknek van legalább négy sarka, vagy csücske, ahogy tetszik. Némelyiken még egy kis csomó is feszít a nyomaték kedvéért. Ja, és jellegzetes szaguk van, amely hol intenzívebb, hol éppen csak leheletnyit érződik, annak függvényében mennyi ideje van használatban, de a legjobb reklámmal kínált mosópor sem képes, véglegesen semlegesíteni sajátos illatállományukat. Lehet rágni, szopogatni, morzsolgatni, gyömöszkélni, simogatni…Nálunk egy egér, két maci, egy kutya és egy víziló képviseli a díszes társaságot. Lassan kinövünk belőle. Már csak az alváshoz használjuk, de akkor is inkább megszokásból. Soha sem hittem, hogy hiányozni fognak és valaha szomorkodni fogok miattuk. Most mégis, mert ez egyúttal azt is előre vetíti, hogy fél lábbal már kikandikálunk az apró gyerekkorból. Már nem igényli minden pillanatban a közelségem. Már saját élete van, ami tőlem független és működő: angolt tanul, úszik, hozzá jönnek és ő megy át másokhoz játszani, születésnapozni hívják, jelmezbálba hivatalos, színházba jár és barátokat gyűjt itt –és ott. Barátokat, akik fontosak és egyre fontosabbak lesznek számára. És lassan belecsúszunk egy másik még ismeretlen világba. Ami bizonyára rengeteg kellemes és érdekes dolgot tartogat számunkra, ugyanakkor az ismeretlensége, kiszámíthatatlansága miatt, egyszerre ijesztő is.